Kertész Imre, a történelem Nobel-díjas tanúja

Kertész Imre a 20. század egyik legjelentősebb magyar írója, akit 2002-ben ismertek el irodalmi Nobel-díjjal. A Svéd Akadémia indoklása szerint „műveiben az egyén törékeny tapasztalatát ábrázolja a barbárság ellenében”.

Ez az elismerés nem csupán egy írónak szólt, hanem egy olyan életműnek, amely megrázó őszinteséggel mutatja be az egyéni sors és a totalitárius rendszerek összecsapását.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten, zsidó családban. Tizenöt éves korában hurcolták el Auschwitzba, majd Buchenwaldba, s csak a háború után térhetett haza Magyarországra.

Ez az élmény lett az alapja legjelentősebb művének, a Sorstalanság (1975) című regénynek, amely évtizedeken keresztül szinte észrevétlen maradt a hazai és a nemzetközi olvasóközönség számára is.

 

A Sorstalanság nem pusztán holokauszt-regény. A kamasz fiú szemszögéből elmesélt történet nem heroikus túlélésről, hanem a kiszolgáltatottság, a beletörődés és az identitásvesztés tapasztalatairól szól. A nyelv hűvös távolságtartása, az irónia és a kegyetlen őszinteség együttese teszi a művet időtállóvá és egyedivé.

Kertész írásainak központi témája az egyén és a hatalom viszonya. A diktatúrák – legyenek azok nácik vagy kommunisták – számára az egyén csak eszköz. Ez a felismerés áthatja az író műveit, esszéit egyaránt.

A Kudarc, Kaddis a meg nem született gyermekért vagy a Felszámolás című regényei a „sorstalanság” különböző arcait tárják fel: a diktatúra utáni identitásválságot, az alkotói szabadság és erkölcsi felelősség ellentmondásait.

Kertész Imre nemcsak a múlt tanúja volt, hanem a jelen kérlelhetetlen elemzője is. Esszéiben (A száműzött nyelv, A gondolatnyi csend, Mentés másként) a kelet-európai lét erkölcsi és szellemi dilemmáit boncolgatja.

Míg Magyarországon sokáig marginális alkotónak számított, műveit először német nyelvterületen fedezték fel.

A Nobel-díj 2002-es odaítélése nem csupán irodalmi szenzáció volt, hanem komoly társadalmi vitákat is gerjesztett hazájában. Kertész maga is gyakran bírálta a magyar közéletet, s úgy érezte, íróként inkább az európai kultúra része, mintsem egy nemzeti kánoné.

Kertész Imre 2016. március 31-én hunyt el Budapesten. Művei ereje abban rejlik, hogy nem adnak megnyugtató válaszokat. Írásaiban az ember kiszolgáltatottsága, az erkölcsi döntések súlya és az emlékezés fontossága jelenik meg újra és újra.

Kertész nemcsak a holokauszt irodalmi feldolgozója volt - egyetemes kérdéseket feszegető gondolkodó is.

Nobel-díja emlékeztet bennünket arra, hogy az irodalom képes a legmélyebb traumákból is maradandó értéket teremteni - s hogy a szabadság legfontosabb záloga az egyéni felelősség.

B.A.