Az egész nyarat felölelte az az első ízben a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának szervezésében megvalósított projekt, amely távlati célként a helyi gazdaság élénkítését és az önfenntartás népszerűsítését tűzte ki. Köröstarcsán a gyógy- és fűszernövény-termesztéssel, valamint azok értékesítésével ismerkedhettek meg a non-formális képzésbe bekapcsolódók, míg Hunyán eleink hagyományai és háztartási fortélyai a elevenedtek meg.
A köröstarcsai Szabó Károly Művelődési Ház és Könyvtárban július 8-án, hétfőn vette kezdetét a képzés, amelynek első öt alkalma során a 14 résztvevő, az oktató és az ő munkáját segítő helyi kertész egymást segítve avatták be az érdeklődőket a veteményezés, a hajtások gondozása és a szakszerű felhasználás rejtelmeibe. Az elméleti ismertek átadása mellett nagy figyelmet fordítottak a gyakorlatra is. A község saját termőföldjén, ahol a mintamenza konyhára szükséges alapanyagok egy részét is megtermelik, egy külön részt különítettek el a gyógy- és fűszernövényeknek. Ott nyílt lehetősége a gyakorlati ismereteket átadó szakembernek arra, hogy terepen ismertesse azokat a jövőben könnyen alkalmazható fogásokat, melyek feltételei a sikeres termesztésnek.
Fontos, hogy gyógy- és fűszernövényeknek külön részt különítsenek el
Az utolsó három foglalkozás során a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány egyik tanácsadója avatta be a fiatalabb és idősebb „tanulókat” a kis- és középvállalkozások, valamint a marketing világába. Ezen alapok átadása azért került be a tematikába, mert a projekt tervezési szakaszában az iroda az együttműködő szakemberekkel és civil szervezetekkel egy olyan távlati célt fogalmazott meg, hogy a képzés során elsajátított tudásanyag a későbbiek során a településen élők megélhetését segítse, és élénkítse a gazdaságot. A mezőgazdaságban Köröstarcsán komoly potenciálok rejlenek. A mintamenza és a közmunka programnak köszönhetően a megtermelt javakat fel tudják használni. De ahogy az több szakmai fórumon is elhangzott, az egyre inkább felértékelődő önfenntartás jegyében érdemes elgondolkodni saját konyhakertek telepítésén, vagy kisebb családi vállalkozások elindításán. Utóbbi idővel akár mellék- vagy főkereseti lehetőséggé is válhat.
A képzés során elsajátított ismeretek akár fő- és mellékkereseti lehetőséggé is válhatnak
Hunyán lekvárfőzéssel ért véget a Hagyomány–Érték–Tudás gazdaságélénkítő mintaprojekt augusztus elején. Július folyamán mind a kenyérsütés, mind a tarhonyakészítés célja az volt, hogy az idősebb generáció átörökítse tudását az ifjabbaknak, valamint megismertesse velük és a tágabb környezettel a költséghatékony háztartásvezetés néhány praktikáját. A helyi nyugdíjas kör tagjai, az intézmények dolgozói és egy sor lelkes önkéntes azért dolgozott együtt irodánk munkatársaival mindhárom alkalommal, hogy az értékek átadása és a hagyományok őrzése mellett minden bekapcsolódó hasznosan tölthesse el szabadidejét, és könnyen hasznosítható ismeretekkel térjen haza. A gasztrokulturális programok sorát ismeretterjesztő előadás és kézműves foglalkozás is színesítette, amelyet idősek és fiatalok egyaránt lelkesen fogadtak.
A helyi nyugdíjas kör mindig hasznosan tölti el a szabadidejét
A hunyai állomás programjain bebizonyosodott, hogy a kisebb közösségekben működnek olyan csoportok, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a helyi értékek őrzésére és továbbörökítésére. A kihívás, amennyiben a jövőben is megvalósulnak hasonló rendezvények, hogy a szervezők és a megvalósítók meg tudják szólítani a fiatalabbakat, és minél szélesebb körben elhintsék az önfenntartás gondolatát, amely akár már rövid távon is megkönnyítheti a települések lakosságának életét.
A szervezők és a megvalósítók egyaránt pozitívan értékelik a maguk mögött hagyott hónapokat. Az előzetesen kitűzött célok, mint a közösségek megszólítása és a célcsoportok elérése zökkenőmentes volt. A bevont szakembereknek és a lelkes résztvevőknek hála számos érdeklődőhöz eljutott az események és a képzés híre, a folyamatok bekerültek a köztudatba. Az Intézet és az Békés Megyei Iroda dolgozói egyaránt remélik, hogy munkájuk által olyan lehetőségekkel ismertették meg mind a hunyai, mind a köröstarcsai lakosokat, melyekkel a későbbiekben önállóan is élni tudnak és megkönnyíthetik majd életüket. Mert be kell látnunk, hogy a gazdasági folyamatok afelé mutatnak, hogy meg kell tanulnunk a saját lábunkon állni, és önfenntartókká válni. Ehhez pedig először el kell sajátítanunk egy újfajta gondolkodásmódot, amelyet az ilyen programokon tudunk a legkönnyebben magunkévá tenni.
Szerző: Varga-Sipos Andrea