A MintaMenza program egyik vezetője, Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács is részt vett a közétkeztetési reform budapesti kiterjesztéséről szóló tájákoztatón, amelyet követően nyilatkozott a részletekről.
Interjú a MintaMenza program egyik vezetőjével, Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakáccsal
Békés megyében, a Kondorosi csárdában indult el a program 2009-ben, ahol 2 iskolának és 2 óvodának látják el a fogyasztóit. Nagyon fontos tapasztalatszerzés volt, hogy hogyan tudtuk ott helyben az olyan alapanyagokat beintegrálni a mindennapi közétkeztetésbe, mint mondjuk a spárga, vagy a medvehagyma - kezdte Prohászka Béla mesterszakács.
A Mintamenza Program részleteiről Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott tartott sajtótájékoztatót a program egyik vezetőjével, Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakáccsal
Budapestre áttérve kifejtette, hogy ez az országos közétkeztetési program egy külön szegmense, hiszen a főváros esetében nem beszélhetünk helyben megtermelt alapanyagokról. Jelen esetben a magyar értékekre kell odafigyelni, hiszen a valós alapanyagokból készült ételeknek teljesen más az illata, az íze és máshogyan viselkedik, mintha kényelmi termékből lenne előállítva - tudtuk meg a program egyik megálmodójától.
A MintaMenza program egyik vezetője, Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács is részt vett a közétkeztetési reform budapesti kiterjesztéséről szóló tájákoztatón
A felmérés során megtekintjük a jelenleg működő főzőkonyhákat, a jelenlegi osztóhelyeket és a fogyasztókkal is kérdőíveket töltetünk ki, amelyek aztán kiértékelésre kerülnek - mondta Prohászka Béla, aki kiemelte a szezonalitás fontosságát, valamint hogy nem utaztatott élelmiszereket szeretnének használni. Véleménye szerint már az óvodában el kell kezdeni a mintaprogram bevezetését, ahol még a gusztusos tálalásban is tanácsokat fognak adni a szakértők. Ki fognak választani néhány minta konyhát, minta étkezőt, ahol bemutatásra kerülhetnek majd a program részletei.
MCOnet