Közös célunk, hogy hungarikummá, és világszerte ismerté váljon a magyar fürdőkultúra

Közös célunk, hogy hungarikummá, és világszerte ismerté váljon a magyar fürdőkultúra
A Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége (MNHSZ) és a Magyar Fürdőszövetség stratégiai megállapodásának ünnepélyes aláírására 2015. október 7-én a budapesti Rudas fürdőben került sor. A szereplőkkel készült interjúkból is a gyógyfürdő-kultúra, mint magyar kultúrkincs érdekében való összefogás rajzolódik ki.

Dr. Pesti Imre, Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnöke közös érdekek találkozásáról beszélt kameránk előtt a fürdőszövetséggel aláírt együttműködési szerződés után. A magyar gazdaság alapvető érdekének nevezte termálvízkincsünk, és a ráépülő fürdőkultúra jelenleginél is sikeresebb turisztikai értékesítését.


Interjú Dr. Pesti Imrével, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnökével

Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke hazánk egyedi turisztikai kínlatának nevezte a gyógyfürdőzést. Úgy látja, Közép-Európában és a Németországban elég jól ismerik ezt a magyar specifikumot, ám a világgal is minél szélesebb körben meg kell ismertetni. Ezért is tartja fontosnak a megállapodást. A fürdőszövetség alapvető célja, hogy a gyógyfürdőzést mint valódi, elismert hungarikumot tűzhessük ki az ország zászlajára.


Interjú Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség elnökével


Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója volt a megállapodás aláírásának házigazdája. Kifejtette, hogy a budapestre érkező turisták 30-40 %-a már most is megjelenik egy-egy nagy múltú fürdőnkben, mely nagyon sok külföldi fürdővendéget jelent. Azt is leszögezte: gyógyfürdőink nem kihagyhatók a hungarikumok sorából, hiszen talán legfőbb turisztikai értékünkről beszélünk.



Interjú Szőke Lászlóval, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatójával

MCOnet
Fotó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.