Erdélyi csapat nyerte a Hungarikum vetélkedőt

Erdélyi csapat nyerte a Hungarikum vetélkedőt
A csíkszentdomokosi Cserevirágok csapata nyerte meg a Kárpát-medence kincsei címmel meghirdetett Hungarikumvetélkedő döntőjét.
A Lakitelek Népfőiskola tájékoztatása szerint a döntőben összesen huszonhárom hazai és határon túli csapat versengett. Második helyen a Bács-Kiskun megyei Dávod Abádka csapata, harmadik helyen a Fejér megyei Csákvár Buci macik együttese, negyedik helyen pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak Pataki értékőrzői végeztek.

 
A Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet Kárpát-medence kincsei címmel hirdetett versenyt általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára. A felhívásra több mint 600 csapat küldte el jelentkezését Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeiből. Az első forduló eredményei után 400 csapat versengett az elődöntőbe jutásért.


Erdélyi csapat nyerte a Hungarikum vetélkedőt
Több mint 600 csapat küldte el jelentkezését Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeiből a Hungarikum vetélkedőre



A 3 diákból és 1 felkészítő tanárból álló csapatok interjút készítettek egy-egy olyan emberrel, akire büszkék az adott településen; 13+1 kérdésből álló települési értéktotót állítottak össze, valamint 50 kérdésből álló tesztlap segítségével bővítették tudásukat a Kárpát-medencében található értékekről. Eredményeik alapján 24 magyarországi és 24 határon túli csapat mérkőzött meg az április végén zajló elődöntőben, onnan pedig a legjobb 23 csapat jutott tovább a döntőbe. 


MTI/T.D.