Interjú Farkas Zoltán Békés megyei elnökkel a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén

A sok sör, a sokféle csülök, a zenei és a kulturális sokszínűség, valamint a Kárpát-medencei értékek sokszínűsége - talán így lehetne jellemezni a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé négy napját Farkas Zoltán, Békés Megye Közgyűlésének elnöke szerint.

Interjú Farkas Zoltán megyei elnökkel a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádéról

 


Békés megyében jó néhány éve a Jókai Színház a kultúra egyik legnagyobb közvetítője. Az elmúlt időszak pedig jól bizonyította azt, hogy a színházi kultúra és egy fesztivál kavalkádja nagyon jól megfér egymás mellett. Csakúgy, mint ahogy a fesztiválon elférnek a magyar értékek is, amelyeket a Hungarikum Törvény most már keretbe is foglal - tette hozzá interjújában Békés megye elnöke.

 

Farkas Zoltán

 

Farkas Zoltán, Békés Megye Közgyűlésének elnöke a 2014-es Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén

 


A Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásárral kapcsolatban az Elnök elmondta: a rendezvény egy nagy összefogás eredménye. Akik kilátogatnak, azok pedig megláthatják, hogy Békés megyének rengeteg értéke van, olyanok, amelyeket országnak-világnak meg lehet mutatni. A Magyar Értékek Vándortérképe mellett állva Farkas Zoltán hozzátette: bízik benne, hogy jövő ilyenkorra még több helyi értéktár fog alakulni, és így még több értéket tudnak majd bemutatni.

 

 

Interjú Farkas Zoltán megyei elnökkel a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásárral kapcsolatban

 

MCOnet