A kormányzat most jogilag is szabályozza a közétkeztetést - interjú dr. Pesi Imrével

Dr. Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális politikai pártigazgatója a hamarosan életbe lépő közétkeztetési törvénnyel, valamint a menzai étkezés megreformálásával kapcsolatban adott interjút.

2010 óta a kormányzat számára kiemelten fontos volt a közétkeztetés megújítása. Egy elhanyagolt és szocialista szemléletet tükröző közétkeztetés volt Magyarországon, amelyben jelentős változás történt, ugyanis 2012-től a kormányzat 50 százalékkal megemelte a fejkvótát. Ezt követően a minőségi igényeket is ki lehetett és lehet majd elégíteni  közétkeztetésben - véli Pesti Imre, aki Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottjaként az elmúlt években sokat tett a Mintamenza Program elterjedése érdekében.

 

 

A kormányzat most jogilag is szabályozza a közétkeztetést - interjú dr. Pesi Imrével

 


"Mindez azért is fontos, mert mintegy 2 millióan vesznek részt rendszeresen a közétkeztetésben és ha figyelembe vesszük, hogy ennek jelentős része gyermek, akkor jól látszik, hogy meghatározó jelentősége van a menzai étkezésnek. Kifejezetten fontos, hogy minőségi ételt kapjon az a generáció , amely még fejlődésben van. Emellett az is fontos, hogy egyfajta igény alakuljon ki az étkezés tetkintetében és az egészségkultúra mellett egyfajta étkezési kultúra is kialakuljon" - tette hozzá.

 

Dr. Pesti Imre

 

Pesti Imre: A kormányzat számára kiemelten fontos a közétkeztetés megújítása




Kifejtette: A kormányzat most jogi szabályozással is hozzájárul a Mintamenza Programban elindult folyamatok segítéséhez, nevezetesen úgy szabályozza a közétkeztetést, hogy bizonyos kényelmi termékeket, vagy olyan termékeket, amelyek nem szolgálják az egészségünket, kiszorítja, vagy visszaszorítja. "Így még inkább megvalósul az a szándék, hogy minőségi ételhez jussanak a fiatalok és az idősek is a közétkeztetésben" - zárta gondolatmenetét Pesti Imre.  

 

MCOnet