Domokos László, az ÁSZ elnöke is részt vett az 5. Zsindelyes Fesztiválon

Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, aki ellátogatott az Érpatakon található Zsindelyes Pálinkafőzde tanyájára, az 5. Zsindelyes Fesztiválra.

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, és Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, és Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere


A program 2011-ben is nagyon színesre sikerült. A szervezők célja a hagyomány, a kultúra színvonalas bemutatása, amelyhez kísérőként természetesen pálinkát ajánlanak. A rendezvény már reggel 8 órakor elkezdődött, mégpedig a hagyományosnak számító főzőverseny előkészületeivel, amelyre idén is nagyon sokan jelentkeztek, jobbnál-jobb receptekkel.

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke

Az 5.Zsindelyes Fesztivál védnöke, Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke is megtisztelte a rendezvényt


A megnyitó után az Érpataki asszonykórus és az Érpataki Dörzsölő közös műsorát tekinthették meg a korán kiérkezők, majd fogathajtó verseny következett. A Kisszínpadon a Zsindely Népi Együttes, a Kállai Kettős Néptáncegyüttes, a Kállai Kettős Néptáncegyüttes, a Szikes zenekar, a Nyírség Néptáncegyüttes, makd az Ilsovai Selymes Péter Néptáncegyüttes váltották egymást.

Kovács Ferenc

A fesztivál másik védnöke, dr.Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere


A Nagyszínpad kora délutáni programjában a Bürkös zenekar, a Zuboly és az Apostol élő koncertjei foglaltak helyet, az egyre csak növekvő tömeg legnagyobb örömére. Hat óra után a Magyar Pálinka Lovagrend felvonulásával kezdődött meg az ünnepélyes eredményhirdetés. De a pálinkát nem csak a szakemberek méltatták.

Domokos László

Dr. Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzője Domokos Lászlóval az Állami Számvevőszék elnökével


Az 5.Zsindelyes Fesztivál védnöke, Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke is megtisztelte a rendezvényt, s ünnepi köszöntőjében dícsérte a szervezést. Ezt követően dr.Csatáry Bálint mondott beszédet, amit Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kormánymegbízottja, dr.Vinnai Győző pálinkáról szóló idézetei követtek. A megyét képviselte Seszták Oszkár közgyűlési elnök is, végül pedig, de nem utolsó sorban a fesztivál másik védnöke, dr.Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere lépett a mikrofon elé.

Prohászka

A Prohászka Béla vezette zsűri különdíjjal jutalmazta legjobb pálinkás étel készítőit is


Az eredményhirdetés előtt Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakás, a zsűri elnöke összegezte véleményét az idei főzőversenyről, majd a zsűri többi tagjával és Papp Józseffel, a Zsindelyes Pálinkafőzde ügyvezető-tulajdonosával, a rendezvény egyik szervezőjeével kiegészülve átadásra kerültek a díjak is. A 3.helyen Napkor csapata végzett, a 2. az Érpataki Asszonykórus lett, a dobogó legfelső fokára pedig a Nyíregyházi Ízkirályok kerültek, de különdíjjal jutalmazták a legjobb pálinkás étel készítőit is.

Galló Ferenc

Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója és Tóth Attila, Hajdú-Bihar megye alelnöke is megízlelte a kiváló minőségű Zsindelyes pálinkát


Az esemény jelentőségét fokozza, hogy a megjelent prominens személyiségek között megtalálhattuk többek között Tóth Attilát, Hajdú-Bihar megye alelnökét és dr. Kovács Jánost, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzőjét is. Az este további részében a 2010-es X-Faktor sztárjai léptek színpadra, 21 órától a sokak által várt EDDA táncoltatta meg a fesztivál többezres közönségét, az 5. Zsindelyes Fesztivál pedig Tüzijátékkal és Retro Disco-val zárult.


MCOnet-Kovács Tünde