Tóth Attila: Nem csak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is fontos a közétkeztetési reform

Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke is részt vett az Országos Mintamenza Program Közép-Dunántúli programindító konferenciáján, ahol interjút is adott munkatársunknak.


Ahogy az előadók is fogalmaztak: "A program átért a Dunán" - vagyis a Dunántúlon vagyunk, ami nagyon pozitív, hogy egy alföldi programot elfogadtak a Dunántúlon is. A Mintamenza ugyanis Békés megyéből indult, és Hajdú-Bihar megye is részt vesz benne, több településsel. Szeretnénk az egész megye közétkeztetési konyháit ellátni helyben megtermelt, jó minőségű élelmiszerekkel - kezdte interjúját Felcsúton Tóth Attila.

 

Interjú Tóth Attilával, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökével Felcsúton



Látható, hogy mind az öt Minisztérium támogatja és pozitívumként értékeli a kezdeményezést, amelynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy az egész ország területén jól működjön. Mind termőhelyet tekintve, mind képzettségben, mind munkaerőben el tudjuk látni ezeket a feladatokat - véli a Hajdú-Hibar megyei Önkormányzat elelnöke.

 

Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke

Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke is részt vett az Országos Mintamenza Program Közép-Dunántúli programindító konferenciáján

 


Azt gondolom, hogy mire a Mintamenza program országos szintre ér, a közétkeztetés ilyen szintre jut, akkor minőségi ételekkel tudjuk ellátni a lakosságot, illetve minden olyan személyt, aki részt vesz a programban mint fogyasztó, beszállító... Ez nem csak egészségügyi szempontból, hanem gazdasági szempontból is fontos, ráadásul sok munkahelyet is tud teremteni - hívta fel a figyelmet Tóth Attila.

 

MCOnet