Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa is interjút adott az Országos Mintamenza Program Közép-Dunántúli programindító konferenciájával kapcsolatban.
Sárosi Tamás a Mintamenza Program Közép-Dunántúli nyitókonferenciájának jelentőségéről
A Közép-Dunántúli nyitókonferenciának azért van jelentősége, mert prezenctálja mindazt, ami a Mintamenza Program. Azt a széles bázisú összefogást, amely ezt a programot mozgatni tudja, hiszen ennek keretén belül beszélük az egészséges táplálkozásról, a magyar, minőségi és lehetőleg helyi alapanyagokról, beszélünk emberi munkáról, nevelésről, kommunikációról, valamint nem mellékesen a közpénzek hatékony felhasználásáról - mondta a Mintamenza Csapat tagja.
Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa Felcsúton
Valamennyi szektor jeles képviselői megtisztelték a konferenciát azzal, hogy megjelentek és előadást tartottak. Ezek azok az események, amelyek ezt a jó célt tovább tudják lendíteni, vagyis hogy egészséges nemzedék nőjön föl, támogatva ezen keresztül a magyar gazdaságot. Azt gondolom ugyanis, hogy egészséges emberek tudnak sikerre vinni egy egészséges nemzetet! - nyilatkozta Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa.
MCOnet