Mintamenza termékek a közétkeztetésben - Gyulahús Kft. termékbemutató - Békés megye polgármesterei és élelmezésvezetői számára

Óvodások kóstolhatták meg a Mintamenza új termékeit a Gyulahús Kft. jóvoltából: Gyulai májas, virsli, Zala felvágott és Májusi csemege is az asztalra került. A bemutatóra Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a Magyar Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke, a Mintamenza program elindítói, Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének társelnöke, Daka Zsolt a Gyulahús Kft. ügyvezetője invitálta Békés megye polgármestereit.

A Gyula Tv összefoglalója az eseményről

 

 

prohászka

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének társelnöke és Dr. Kovács József, a Magyar Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke



A meghívottak tájékoztatást kaptak arról, hogy a Mintamenzával történő termékfejlesztés eredményeképpen – 2013 nyarán - lehetőség nyílik a Gyulahús Kft. által előállított főétkezésbe beilleszthető termékek felhasználására. Fő mottójuk: „Egészség a közétkezetésben”.

 

Mintamenza termékek

Egészséges ételekből kaphattak kóstolót Gyulán a döntéshozók és a szakemberek

 

Az eseményen megjelent városvezetők egyet értettek annak fontosságával, hogy a közpénzen vásárolt, közétkeztetésben felhasznált termékek egészséges és helyi élelmiszerek legyenek, amely folyamat a foglalkoztatásra és munkahelyteremtésre is pozitív hatással van.



 Fotó: Gyula Hírlap - Rusznyák Csaba

 

-MCOnet-