Javul a gyermekétkeztetés színvonala

Javul a gyermekétkeztetés színvonala
Békéscsabán tartottak tájékoztatót a helyi gyermekétkeztetés helyzetéről. A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény színvonalának javítása érdekében figyelembe vették a szülők és a gyermekek javaslatait, illetve a tálalószemélyzet konyhai látogatásokon vett részt, ahol főként esztétikai szempontokat tanultak meg.
A menza problémáira egy nem megfelelően felszolgált kép hívta fel a figyelmet még tavaly novemberben. A fotó eljutott Békéscsaba polgármesteréhez is, aki ígéretet tett a menza színvonalának javítására.  "Nagyon sok intézkedést tettünk, amely javította a gyermekek és a családok komfort érzetét. Új ételek kerültek az étlapra, igyekeztünk a gyermekek és a családok által javasolt ételeket feltenni." - mondta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A közeljövőben azt is szeretnék elérni, hogy két menü közül is tudjanak választani a fiatalok.



egészséges táplálkozás
                    Egészségesebben étkeznek a gyermekek a Mintamenza programnak köszönhetően



Prohászka Béla szerint is eredményes az általa kezdeményezett Mintamenza program, amelynek köszönhetően egészségesebb ételeket esznek a gyerekek. A programra épül az a kormányrendelet is, amely meghatározza a fiatalok étkeztetését, és szigorúan megszabja a napi só- és cukormennyiséget.  "Szakmai szervezetekkel együtt 17 pontban fogalmaztuk meg észrevételeinket a rendelettel kapcsolatban, ahol az egyeztetés során 16 pontban meg is tudtunk állapodni. Bízunk abban, hogy a közeljövőben a rendelet módosításra is kerül" - mondta Prohászka Béla. Fontos lépcsőfoknak nevezte, hogy az ételek kinézete, ízharmóniája, megjelenése megfelelő legyen. 



/T.D.