Dr. Kovács József: Népegészségügyi szempontból kiemelt terület a közétkeztetés - Interjú

Dr. Kovács József az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke előadást tartott a közétkeztetés szerepéről népegészségügyi szempontból az „Ételben az élet – Az egészséges alapanyagok és a közétkeztetés” című szakmai konferencián.

Dr. Kovács József: Népegészségügyi szempontból kiemelt terület a közétkeztetés - Interjú

 

Budapest Főváros Kormányhivatala, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Mintamenza Program közös szervezésében Budapest Főváros Kormányhivatala Dísztermében megrendezésre került az „Ételben az élet – Az egészséges alapanyagok és a közétkeztetés” című szakmai konferencia. "A Mintamenza Program keretében sikeres konferencián vagyunk túl " - értékelte a rendezvényt Dr. Kovács József, aki kiemelte: Békés megyéből indult a menzareform kezdeményezés, amely kezd egyre inkább elterjedni Magyarországon.

 

Dr. Kovács József

Dr. Kovács József az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke előadást tartott a közétkeztetés szerepéről népegészségügyi szempontból




A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főigazgató főorvosa emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Felcsúton volt az első nagy konferencia, amelyen szintén igen neves előadók, például minisztériumok képviselői vettek részt, akár csak az „Ételben az élet" konferencián Budapesten. "A mai napon azt emeltük ki, hogy a közétkeztetésben elfogyasztott élelmiszerek meghatározóak a jövő nemzedékének egészségi állapota szempontjából. Ezt a szemléletet a bölcsödében, óvodában, iskolában is szem előtt kell tartani, de a felsőoktatásban is folytatni kell. Népegészségügyi szempontból ez kiemelt terület, hiszen egy nagyon fontos pillére a megelőzésnek." - nyilatkozta Dr. Kovács József.

 

MCOnet