Csongrád megyében örömmel csatlakoznak a Mintamenza Programhoz


A Mintamenza Program Dél-alföldi programindító konferenciája kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol többek között a közétkeztetési reformprogram erényeiről beszéltek.



 

B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja



B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: több okból is szeretnének csatlakozni a Békés megyéból indult, mára országossá váló Mintamenza Programhoz. Az egyik oka a kezdeményezés célja, miszerint az egészséges, magyar alapanyagokat szeretné eljuttani a közétkeztetésben résztvevőkhöz. Fontos szempont volt az a cél is, hogy egy olyan mezőgazdasági kultúra fejlődés jöjjön létre, amelynek segítségével ezeket az egészséges élelmiszereket nagy mennyiségben, jó minőségben és kiszámítható módon tudják előállítani a termelők. Erre nagyon nagy szüksége lenne a vidéken élő kisgazdáknak, őstermelőknek - fejtette ki B. Nagy László.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke



Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hozzátette: a kamara érdeklődéssel és támogatással figyeli a kezdetektől a Mintamenza Programot, hiszen ők is látják, hogy kézzelfogható piaci lehetőségek vannak benne a termelők számára. Nagy, stabil és kiszámítható piacot jelent ugyanis a közétkeztetés, ágazattól függetlenül mindenkinek - véli az elnök. "Célunk tehát, hogy felhívjuk a gazdálkodók figyelmét erre a programra és minél több valós gazdasági cselekményt elérni" - tette hozzá Győrffy Balázs.

Dr. Zoltai Anna, a NÉBIH ÉTbI Vendéglátás- és Étkeztetés Felügyeleti Osztályának osztályvezetője



Dr.Zoltai Anna, a NÉBIH ÉTbI Vendéglátás- és Étkeztetés Felügyeleti Osztályának osztályvezetője is felszólalt a sajtótájékoztatón. Elmondta, a hivatal kezdettől fogva nagy érdeklődéssel követi a közétkeztetéssel kapcsoaltos trendeket, tendenciákat és támogatja a Mintamenza Programot, amely a 24.órában próbál javítani az évtizedek alatt kialakult rossz helyzeten. Többek között arról is beszélt, hogy az utóbbi időben megszűnt a személyes kapcsolat az ételt főzők és a fogyasztók között, amely több konfliktust generált.

Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke

 

Mintamenza Program

A Mintamenza Program Dél-alföldi programindító konferenciája kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a szervezők



Németh Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke



Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke is elmondta, örülnek annak, hogy be tudnak kapcsolódni a Mintamenza Programba, hiszen a megyében található 9000 kertész piacra jutását szeretnék segíteni. Németh Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke látja a szándékot, az érdeklődést a gyermekek és szülők részéről is. Bízik benne, hogy a szegedi konferencia segít ezt a programot elmélyíteni a régióban.

 

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékeke Szövetségének szakmai társelnöke

 



Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékeke Szövetségének szakmai társelnöke, a Mintamenza Program szakmai vezetője  elmondta: ma megközelítőleg 2,1 millió ember érintett a közétkeztetésben Magyarországon. Ezidáig több mint 250 település csatlakozott a Mintamenza Programhoz, amely megközelítőleg 700 ezer ember étkeztetését jelenti. A menzákon szeretnék elérni, hogy szezonális, ne utaztatott élelmiszerekből készítsék az ételeket, ehhez pedig szükség van a helyi termelőkre - hangsúlyozta a mesterszakács, hozzátéve: Ahhoz, hogy tudatosan táplálkozzunk, tudnunk kell, hogy mit fogyasztunk. Ezért a Mintamenza Programban a kommunikációnak is nagyon fontos szerepe van.

 

Kérdések és válaszok a sajtótájékoztatón



MCOnet