Baján is csatlakoztak a Mintamenza Programhoz


A Bácskai Kultúrpalotában jelentették be, hogy a Baja Marketing Kft. gyermekétkeztetési részlege is csatlakozott a Békés megyéből indult, immár országosan is egyre elterjedtebb Mintamenza-programhoz.


A Baja Marketing Kft. három gyermekétkeztetési konyhát  üzemeltet. Ezek most csatlakoztak a Mintamenza-programhoz. Ahogy Vargáné Dalmati Anna, a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal Közegészségügyi Osztályának vezetője elmondta, a menza ételeinek megváltoztatása azért is fontos, mert a gyerekek nyitottabbak arra, hogy új ízekkel ismerkedjenek meg. A programban  Bács-Kiskun megyében jelenleg 5 konyha vesz részt 7 telephellyel.

mintamenza

A gyerekek menzai étkezését javítják Baján is



A közétkeztetési reformprogramról:

Menzaprogramot indított 2009-ben a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Magyar Gasztronómiai Szövetség. Az egész országból várják azon konyhák, önkormányzatok jelentkezését, amelyek elkötelezettek az egészséges táplálkozás és a közétkeztetés megújítása iránt, valamint aktívan részt kívánnak venni egy korszerű gyermekétkeztetés kialakításában.

 

-tk-