A Mintamenza programhoz Budapest X. kerülete is csatlakozott

Budapest főváros X. kerületének Önkormányzata is azok között volt, akik elsőként csatlakoztak a Mintamenza Programhoz. A hivatalos aláírást követően a Polgármestert kérdeztük.

Interjú Budapest főváros X. kerületének polgármesterével, Kovács Róberttel



Nagyon fontosnak tartom annak a lehetőségét, hogy Kőbánya csatlakozhat a Mintamenza programhoz - kezdte interjúját a Kovács Róbert, X.kerület polgármestere, aki szerint fontos, hogy  változás történjen a közétkeztetésben. "Reményeink szerint ez a program lehetőséget biztosít majd arra, hogy minél több gyermek, illetve a közétkeztetésben részt vevő felnőtt valóban minőségi alapanyagból készült táplálékhoz jusson." - mondta a polgármester.

 

Kovács Róberttel

Kőbánya polgármestere is fontosnak tartja a közétkeztetés megreformálását



"Különösen fontos ez Kőbányán, ahol a lakosság egszségügyi mutatói talán a legrosszabbak a Fővárosban, és ez szoros összefüggésben áll a táplálkozással. A Mintamenza programban szorosan együtt fogunk működni a közétkeztető céggel, hiszen nekik kell biztosítani a korszerű, egészséges táplálékot" - nylatkozta Kovács Róbert.

 

MCOnet