A Hungarikum törvényről és az értékek megbecsüléséről beszéltek Debrecenben

A Hungarikum törvényről és az értékek megbecsüléséről beszéltek Debrecenben
Hajdú-Bihar megye székhelyén rendeztek nemzeti értékekkel kapcsolatos konferenciát, amelyen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke mondott köszöntő beszédet.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat rendezvényének címe "Hajdú-Bihar megye az értékek otthona" volt, amelyen előadást tartott  Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára is. Többek között kiemelte: június 9-én az Országgyűlés elfogadta a 2012-es hungarikum törvény módosításait, amelyben már sikerült beépíteni az elmúlt három év gyakorlati tapasztalatait.  Ezután a dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által elnökölt testület a jelenlegi 16 helyett 21 taggal működik majd. Tagjai között a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak is lesz delegáltja, hiszen a magyarság értékeinek külhoni, külgazdasági és külpolitikai, infokommunikációs és katonai hagyományőrzési vonatkozásai egyaránt vannak.


 
Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, hungarikum törvény, Debrecen

A "Hajdú-Bihar megye az értékek otthona"  konferencián előadást tartott  Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára




A hungarikum törvény egy fontos mérföldkő a nemzeti értékek megbecsüléséhez vezető úton. Szakáli István Loránd szerint fontos, hogy az értékgyűjtés az alap- és felsőoktatásban is megjelenjen, hiszen a hungarikum mozgalom sikerének hosszú távú fenntarthatósága hangsúlyozottan a fiatalokon múlik.

A konferencia kapcsán a Hajdú-bihar megyei Értéktár válogatott kincseiből június 10-én kiállítás is nyílt a Megyeházán: az épített környezet, agrár- és élelmiszergazdaság, továbbá kulturális örökség kategóriákban szereplő megyei értékeket mutatják be június 23-ig. A Megyei Értéktárba közel 50 érték került eddig - hangzott el a debreceni rendezvényen.


FM/MCOnet

Fotók: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat