A gulyásnak is ott a helye hungarikumaink között

A gulyásnak is ott a helye hungarikumaink között
Ezt Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke jelentette ki a hungarikumok gálaestjén a Pesti Vigadóban.
Szövetségünk és a Hungarikum Bizottság olyan kapcsolatot alakított ki, melyben kölcsönös eszmecsere folyik a hungarikumok és a helyi értékek felkutatásáról - mondta a Venesz-díjas mesterszakács. Amellett, hogy Magyarország hírnevét öregbítjük,  mind a hungarikumokkal, mind a regionális értékekkel munkahelyeket teremtünk - hívta fel a figyelmet egy új szempontra Prohászka Béla.




Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke nyilatkozik az MCOnet kamerája előtt 2015. december 2-án

A hungarikum piramis csúcsát még ki lehet terjeszteni - tette hozzá -, csak meg kell nézni a helyi értékekből melyek szolgálhatnak rá a címre. Gasztronómiai szakemberként személy szerint én még el tudom képzelni a tiszai halászlevet vagy a magyar gulyáslevest is a csúcson. Tudjuk, hogy a makói vöröshagyma, a magyar szürkemarha, és a szegedi pirospaprika mind-mind hungarikum már - ha mindezt egy fazékba, bográcsba tesszük akkor ebből az eredeti magyar gulyásleves lesz.

MCOnet