Mindenhol van valami egyedi

Mindenhol van valami egyedi
B. Hegedűs Katalin, az NMI Művelődési Intézet Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője interjú keretében hangsúlyozta, hogy nincs értéktelen település, egy helyi, egy megyei érték legalább annyira fontos, mint egy hungarikum, amiket a III. Magyar Értékek Napján be is mutatnak.
Elmondta, hogy az NMI Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége együttműködésében valósul meg a rendezvény, céljuk, hogy egy igazi értékekben és élményekben gazdag napot hozzanak létre. Szólt a programok sokszínűségéről, valamint, hogy rengeteg elfeledett mesterséggel találkozhatnak a látogatók.



"Egy helyi, egy megyei érték legalább annyira fontos, mint egy hungarikum"


Kiemelte az Ökumenikus terményáldást, valamint az esti táncházat és koncertet a Szent István Bazilikában, állítása szerint, aki a programot választja, mindenképpen jól fogja magát érezni. A III. Magyar Értékek Napján több órányi kulturális program, 30 kiállítói pavilon, 26 kézműves foglalkozás és interaktív mesterségbemutató lesz, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a magyar értékekkel és hungarikumokkal.


/T.D.