Vidékfejlesztési Minisztérium: döntött a kormány a hungarikum törvény végrehajtásának szabályairól

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint a magyar nemzeti értékeket a Magyar Értéktár, a magyarság csúcsteljesítményeit a Hungarikumok Gyűjteménye tartja majd nyilván.

Dr. Fazekas Sándor

A kormány elfogadta a hungarikum törvény végrehajtására vonatkozó részletszabályokat, e szerint például bármely állampolgár, civil és gazdasági szervezet kezdeményezheti, hogy a magyar szellemi és kulturális javak, szokások, jelképek és egyedi termékek közül valamelyik bekerüljön, az alulról felfelé építkező Magyar Értéktárba.

Azt is szabályozták, miszerint az önkormányzatok döntése alapján jönnek létre a települési, a tájegységi és a megyei értéktárak, amelyek a helyi szintű nemzeti értékeket tartalmazzák majd. Az ágazati értéktárakat az e faladatra hatáskörrel rendelkező minisztériumok állítják össze - áll a közleményben.

A helyi és ágazati értéktárakban, továbbá a külhoni magyarság értéktárában szereplő, valamint az országos jelentőségű nemzeti értékek közül - a szakmai ágazati szakbizottságok értékelése alapján - a Hungarikum Bizottság választja ki, hogy mi kerüljön a Magyar Értéktárba.

S hogy mitől és hogyan válhat majd egy-egy érték hungarikummá? Arról is döntöttek 2013. április 11-én: a Magyar Értéktárban nyilvántartott, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékeket a Hungarikum Bizottság minősíti majd hungarikummá.

 

MTI/MCOnet