Új értékek kerültek be a Békés Megyei Értéktárba

Négy megyei érték mellett a gyulai vár, valamint Erkel Ferenc szülőháza és életműve is bekerült a megyei értéktárba a Bizottság október 2-i döntése alapján.

 

Új értékek kerültek be a Békés Megyei Értéktárba

 

Farkas Zoltán a Békés Megyei Értéktár elnöke és Kónya István a Békés Megyei Értéktár elnöke mellett a bejelentő sajtótájékoztatón jelen volt többek között Görgényi Ernő Gyula Város polgármestere és Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének szakmai társelnöke is.

 

Békés Megyei Értéktár Bizottság

 

A Gyulai Várban tartotta ülését a Békés Megyei Értéktár Bizottság

 



A Gyulai Várban jelentették be, hogy bekerült a Békés Megyei Értéktárba a Magyarbilliárd-mozgalom, játék és sport, a Körös-Maros Nemzeti Park, a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely, a Gyulai Vár, Erkel Ferenc szülőháza és életműve, valamint a Nóniusz lófajta. Az ülésen döntöttek ezen értékek a Magyar Értéktárba történő felterjesztéséről is, hiszen ez a következő lépés ahhoz,  hogy a jövőben valamelyikük Hungarikum legyen.
 

MCOnet