Fontos, hogy értékeinket megőrizzük és megmutassuk – interjú Dr. Pesti Imrével, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének új elnökével

Dr. Pesti Imre lett a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének (MNHSZ) új elnöke, akit a jövőbeni terveiről, célkitűzéseiről kérdeztük.

 

Interjú Dr. Pesti Imrével, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének új elnökével

 

Dr. Pesti Imre,
Egy Nagy-Britanniában megjelenő tudományos folyóirat egyik 2011. januárjában megjelent vezércikkéből idéznék: „A XX. századot Budapesten csinálták”. Ezt nyilvánvalóan az egész országra lehet érteni, hiszen a XX. század legnagyobb felfedezései, tudományos vagy éppen kulturális eredményei hazánkhoz köthetőek. Ez is jelzi, hogy ennek a nemzetnek különleges értékei voltak a XX. században és azt gondolom, hogy ezek az értékek újratermelődnek a XXI. században is – kezdte interjúját Dr. Pesti Imre.


A Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségében most zajlanak az eddig elért eredmények felmérései és a jövőbeli feladatok konkretizálásai. Az új elnök hozzátette: Rövidtávú feladatunk, hogy azokat az értékeket, amelyek Magyarországot a világ nagy nemzetei közé emelik tudományos és kulturális értelemben, azokat rendszeresen összegyűjtsük, közkinccsé tegyük és megmutassuk a világ számára.

Vannak olyan értékeink is, amelyek a természeti kincseinkhez kötődnek, gondolok itt a gyógyturizmusra, bizonyos mezőgazdasági termékekre, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországról egy teljes, egész kép alakuljon ki. Ezen értékek megőrzését is rendkívül fontosnak tartom.  A Hungarikum Szövetség abban is igyekszik majd segíteni, hogy a  jövőbeli különleges magyar ötletek, találmányok megvalósulhassanak. Azok mögé az innovációs eredmények mögé is szeretnénk beállni, amelyek támogatást igényelnek, részben saját erőforrásainkat figyelembe véve, részben más erőforrásokat igénybe véve, mivel szeretnénk ezeket az eredményeket a magyar gazdaság számára hasznossá tenni.


MCOnet-KT