Fazekas Sándor miniszter lett a Hungarikum Bizottság elnöke

A Fazekas Sándor elnökkel együtt összesen 15 tagú testületbe a minisztériumok, illetve az Országgyűlés képviselői mellé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia 1-1 tagot, míg a Magyar Állandó Értekezlet 3 tagot delegált a testületbe.

A 2012. októberében alakult Hungarikum Bizottság működéséhez szükséges feltételeket a VM biztosítja, erre a célra 500 millió forint áll rendelkezésre.

A bizottság elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Vidékfejlesztési Minisztériumból (VM) a bizottság tagja még Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár is.

Lezsák Sándor mellett az Országgyűlés által delegált másik tag Simicskó István kereszténydemokrata képviselő, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára is. Rajta kívül az Emmiből a bizottság tagja még L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.

hungarikum bizottság

hungarikum bizottság

A Hungarikum Bizottság tagjai

 

A teljes tagnévsor a következő:

Dr. Fazekas Sándor elnök(miniszter, Vidékfejlesztési Minisztérium),
Dr. Ficsor Mihály (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jogi elnökhelyettes),
Dr. Kiss Eliza (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, borjogász, eredetvédelmi szakértő),
Farkasné dr. Gasparics Emese (Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkár),
L. Simon László (Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkár),
Dr. Kardeván Endre (Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár),
Csizmadia Norbert (Nemzetgazdasági Minisztérium, tervezéskoordinációért felelős államtitkár),
Csomorné dr. Orbán Krisztina (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vezető tanácsos),
Paládi-Kovács Attila (Magyar Tudományos Akadémia, nyelv-és irodalomtudományok osztályának elnöke),
Zelnik József (Magyar Művészeti Akadémia, etnográfus, író, az MMA alelnöke),
Márton István (Magyar Állandó Értekezlet Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója, Székelytermék elbíráló bizottságának elnöke),
Dr. Brenzovics László (Magyar Állandó Értekezlet alelnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség),
Jakab Sándor (Magyar Állandó Értekezlet elnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége),
Lezsák Sándor (Az Országgyűlés alelnöke),
Dr. Simicskó István (sportért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma)