A Közétkeztetők Országos Szakácsversenyén ínyencségek is a tányérra kerültek

A csapatoknak egy olyan étlapot kellett összeállítaniuk, amit nettó 420 forintból meg tudtak főzni. A versenyzőknek egy három fogásos menüt kellett elkészíteniük, amit a döntő előtt gondosan megterveztek. Egy megadott listából kellett kiválasztaniuk azokat az őszi alapanyagokat, amiket később felhasználtak a főzésnél.

 

Közétkeztetők Országos Szakácsversenye

 

A Közétkeztetők Országos Szakácsversenyén
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (Közszöv) által szervezett versenyen apró különbségek voltak csak az egyes csapatok között, ezért végül két arany, két ezüst és két bronz érmet osztott a zsűri.


A döntőn a szakemberekből álló zsűri a főzés alatt azt figyelte, hogy a csapatok betartják-e az élelmiszerbiztonsági előírásokat, az értékelés során pedig az íz mellett pontozták a tálalást, a kreativitást, és azt is, hogy a recept elkészíthető-e több száz adagban is.


A menü összeállításakor azt is figyelembe vették, hogy a gyerekek mennyire fogják szeretni ezeket a fogásokat, így a nyertesek ételeit be is vezethetik majd a menzákon.  Az étlapon szerepelt többek között fűszeres vöröslencseleves, sütőtökös csirkemell grillezett hagymával, sült túróval és tökmártással, illetve almás, birsalmás zabpelyhes muffin is. Végül az Elamen Zrt. és a Hungast Kft. csapatát választották meg a legjobbnak az utolsó fordulóba jutott tíz versenyző közül.

 

 

Menzai menü 420 Forintból

 

 

MTI/MCOnet