Több mint ötven program az Egri Tavaszi Fesztiválon

Több mint ötven program az Egri Tavaszi Fesztiválon
Március közepétől május végéig több mint ötven program várja a közönséget az Egri Tavaszi Fesztiválon. A fesztivál idén is a "Csillagtól csillagig" mottó jegyében szerveződött, azaz továbbra is hangsúlyosan kötődik Eger borkultúrájához.
A rendezvény március 15-én az első palack 2017-es évjáratú Egri Csillag felnyitásával kezdődött, majd hagyományszerűen Egri Csillag Weekenddel zárul. A jelentősebb, akár több napon át tartó programok mellett a megyeszékhely utcáin-terein, sőt bevásárlóközpontjaiban is rögtönzött előadásokkal találkozhatnak az érdeklődők.


Több mint ötven program az Egri Tavaszi Fesztiválon
                                A fesztivál idén is hangsúlyosan kötődik Eger borkultúrájához


Március 21-én a várban az Egri Bikavér hungarikummá nyilvánításának egyéves születésnapjáról emlékeznek meg, illetve március 23. és 25. között először kerül sor a Hungarikum Piknikre a Szépasszonyvölgyben. A háromnapos program érdekessége emellett, hogy egy-egy borászat lesz majd egy-egy hungarikum "házigazdája". 


MTI/T.D.