Másfél hónapon át tart az Egri Tavaszi Fesztivál

Másfél hónapon át tart az Egri Tavaszi Fesztivál
Idén is Csillagtól csillagig mottóval rendezik meg az Egri Tavaszi Fesztivált, amely immár hagyományosan a 2018. évi egri csillag bor bemutatásától az Egri Csillag Weekendig tart.
Gay Krisztina főszervező elmondta: a március 15-én kezdődő és április 28-án záruló kulturális seregszemle másfél hónap alatt harmincnál több programmal, kiállítással, koncerttel, filmmel, valamint zenei, táncos és színházi produkcióval várja az érdeklődőket. A fesztiválon idén is kiemelt hangsúlyt kap a borkultúra és a filmművészet: utóbbi jegyében ezúttal - március 17-21. között - francia filmnapokat rendeznek a hevesi megyeszékhelyen - tette hozzá.

Másfél hónapon át tart az Egri Tavaszi Fesztivál
Március 21-én pedig a várban ünneplik az egri bikavér hungarikummá minősítésének második évfordulóját



A programok közül kiemelte még a Hungarikum pikniket, amelyre március utolsó két napján a Szépasszonyvölgybe várják az érdeklődőket. Március 21-én pedig a várban ünneplik az egri bikavér hungarikummá minősítésének második évfordulóját. Habis László, a város polgármestere a sajtótájékoztatón nagyléptékű, sok műfajt és értéket felvonultató rendezvényként jellemezte a programsorozatot, amely  - mint fogalmazott - "kellő egri sajátosságokkal rendelkezik".