Barokk ételfőző fesztivál lesz augusztusban

Barokk ételfőző fesztivál lesz augusztusban
Negyedik alkalommal elevenedik meg a 17. századi úri és csárda konyha világa a fertődi Esterházy-kastély udvarán augusztus 12-én és 13-án a barokk ételfőző fesztiválon.
A 2013-ban elindított kezdeményezés célja, hogy a folyamatosan megújuló fertődi kastély koncertprogramjai mellett gasztronómiai élményt is nyújtsanak a látogatóknak. A programok között szerepel főzőverseny, aminek keretében csapatoknak a saját maguk által választott alapanyagból, a barokk korra jellemző ételeket kell készíteniük, a kor ízvilágát és főzési-sütési lehetőségeit bemutatva. 


Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivál - forrás: Facebook

Az ételek kizárólag bográcsban, nyárson, tárcsán vagy kemencében készülnek majd friss fűszernövények felhasználásával



hagyományosan az úri és a csárda konyha világát idézik meg a csapatok. Míg a Csárda konyha kategóriában főként bográcsban főnek majd a pörköltes alapú ételek, addig az Úri konyha kategóriában már hat fogásos ételeket készítenek a csapatok. Az elkészült ételeket minden kategóriában 4-6 fős zsűri értékeli majd, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana. A versenyre augusztus 10-ig lehet jelentkezni, nevezési díj nincs, a rendezvény ingyenesen látogatható.



/T.D.