7. Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison

2014. március 29-30-án rendezik meg Budapesten a 7. Magyar Ízek Vásárát "Sajtra magyar!" alcímmel, amelyen  150 kistermelő képviselteti magát kézműves termékeivel.

sajt

2014. március 29-30-án rendezik meg Budapesten a 7. Magyar Ízek Vásárát "Sajtra magyar!" alcímmel

 

A rendezvény célja, hogy népszerűsítsék a magyar termelőket, ízeket, értékeket.2014 tavaszán a magyar nemzeti konyha hagyományőrző nagyköveteként a tejtermékeket, azon belül is a sajtkészítményeket állítja a figyelem középpontjába a Magyar Ízek Vására.  Ennek jegyében 30 sajtmester, 72 ezer liter tej felhasználásával, megközelítőleg 6000 kg sajttal és különleges kézműves tejtermékek széles skálájával készül a Vásár látogatói számára. A szervezők számos színes színpadi programokkal kívánják bemutatni a tej különféle felhasználási módját, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a vajköpülés, a jó minőségű aludttej és a házi túrórudi elkészítésének fortélyaival. méz

A meghívott hazai és erdélyi, határon túli termelők az alábbiakkal készülnek a vásárra: Hústermékek, Sajtok és tejtermékek, Olaj, Tészta, Fűszer, Savanyúság, Édesség, Mézek és Lekvárok, Borok, Pezsgő, Sör, Gyümölcslé, Tea, Szörp, Kávé, Pálinkák.

A rendezvény tematikájáról, a kézműves sajtokról szólva Prohászka Béla mesterszakács elmondta: nagyon fontos, hogy valós alapanyagokból, helyben készüljenek a magyar ízvilágnak megfelelően. A sajtokban is megjelennek a különböző fűszernövények, véleménye szerint ezt minél jobban meg kell ismertetni a magyar fogyasztókkal. Ha ugyanis ma valakinek megemlítjük a sajtot, akkor nagy valószínűséggel a Trappistára, az Eidami sajtra, a Mackósatra gondol, füstölt sajtok esetén pedig a Paranyicára és a Karavánra... Ezzel szemben tudjuk, hogy nagyon sok féle sajt, illetve sajtkészítmény létezik, amelyeket érdemes kipróbálni.
Prohászka Béla,
De más magyar értékeket is felvonultat ez a rendezvény, többek között hústermékeket, tésztákat, lekvárokat, borokat, pálinkákat... Büszkék lehetünk rá, hogy a gasztrokultúránk mennyire színes és színvonalas  - nyilatkozta a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének szakmai társelnöke.

A Kézműves Magyar Ízek Vására eddig 6 alkalommal került megrendezésre és közel 200 kézműves gazda és kistermelő mutatkozott be eddig. A rendezvényeken 78.000 látogató fordult meg és a kezdeményezésnek köszönhetően 500 millió forint áramlott vissza a magyar gazdaságba.

 

mconet