Pálinkamustra és főzőverseny a 4. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztiválon

Juhász Miklóst, a Zsindelyes Pálinkafőzde marketing igazgatóját a szeptember 4-én megrendezésre kerülő 4. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztiválról kérdeztük.

- A Zsindelyes fesztivál évről évre megújul, hogy mindig újat nyújthasson a kilátogatóknak. Idén mit emelne ki?
- Egy-egy széles néptömegeknek szóló rendezvény kapcsán mindenképpen fontos, hogy évről évre meg tudjon újulni, újabbnál újabb attrakciókkal kápráztassa el a nagyérdeműt. Ezt már láttuk 2007-ben is amikor az első fesztiválunkat szerveztük, igaz akkor még csak zártkörű volt a rendezvényünk, de a cél már akkor világos volt, hogy nem szabad a fesztiválnak saját magát ismételnie mindig változtatni kell a megszokotton és a jól bejáratott dolgokon. Így ebben az évben már két színpaddal várjuk a kedves vendégeinket, ezáltal biztosítva azt, hogy a nagyszínpadon történő hangbeállások szünetében se unatkozzanak a fesztiválunkra kilátogatók, hisz akkor a kisszínpadon kezdődik el egy könnyűzenei koncert, vagy éppen egy népzenei műsor. Természetesen a tematikát azért megőriztük, tehát kora délutánig a népi együtteseké és a néptáncé a főszerep, ezáltal is utalva a hagyományokra, hisz a pálinka mindenképpen a paraszti – gasztro kultúra része. Délutántól, már a könnyedebb populáris műfajok kerülnek előtérbe, úgy mint a Holdviola, Tequila Band, Fenyő Miklós, Jump Rock Band, Magna Cum Laude, Roxan, vagy éppen az Edda, mely mind-mind nagykoncert tehát figyeltünk arra, hogy a prémium pálinka mellé az igazán igényes rock zenét helyezzük párhuzamba. Különlegességnek számít még a Guiness rekord kísérletek, két témában: az egyik az Együtténeklés Maratoni Világrekordja melyet az Érpataki Asszonykórus fog abszolválni, már szeptember 02-tól elkezdenek énekelni és csak a rendezvényt követően szeptember 05-én fogják beállítani a 72 órás rekordot, vagy megemlíthettem a Világ Legnagyobb Kompótja elkészítésére irányuló törekvésünket, mely almából, meggyből fog állni (térségünk legjellemzőbb gyümölcseiből) és természetesen pálinkával fogjuk fűszerezni. Ha pedig a különlegességekről beszélünk, akkor még ide tartozik a pálinkával készült koktélok; Lajsz András Kokétél – Showman vezetésével és izgalmas bemutatóival, vagy a pálinkával készült kávé különlegességek. Tehát nem csak kulturális vonalon, de a gasztronómia tekintetében is erősítettünk az idén.

- Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Észak-Alföldi Régió Pálinkamustrát. Mit takar ez?
- Szerettünk volna 2008-ban a bérfőző kollégák részére is egy versenyt hirdetni, ami csak nekik szól (hisz ezen, kereskedelmi pálinkafőzde nem vehet részt), bíztunk benne, hogy a bérfőzetőknél is ugyanúgy megvan a minőségi párlat készítés irányába a törekvés melyet a folyamatos érdeklődés és a mustrára benevezett pálinkák száma maximálisan alátámasztott. Elmondható, hogy évről évre 20 - 25 % több pálinka mintát kapunk, tehát most már igazolt tény, hogy van érdeklődés az ilyen tipusú versenyekre is. A minősítés ugyanúgy zajlik, mint a nagy pálinka versenyeken, melyet az élelmiszeripari mérnökünk a Fehér Csaba koordinál.

Az Érpataki Asszonykórus

Az Érpataki Asszonykórus rekordkísérletre készül a fesztiválon

- Ezen a fesztiválon a gasztronómia nem merül ki a pálinkákban, főzőversenyt is hirdetnek. Mesélne erről?
- Ahogy a rendezvényünk nevében is benne van: 4. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál. A pálinkáról már beszéltünk, de ezzel párhuzamosan mindenképpen foglalkoznunk kell – három évvel ezelőtt, de most is úgy érezzük – a népi ételekkel, amelyek lassan a feledés homályába merülnek. Ez egy remek alkalom, hogy a fesztiválunkon résztvevő mintegy 40 önkormányzati főzőcsapat bemutassa a tájegységére legjellemzőbb ételeket, azokat a hozzánk kilátogató vendégek részére megmutassa, és megkóstoltassa. Mivel versenyről van szó ezért nagyon komoly pénzdíjazás mellett zajlik a főzőcskézés tehát az első helyezet 150.000.- Ft készpénzt kap (a második és a harmadik helyezés is pénzdíjas !!!), mely összeget a nyertes csapat a településének a hagyományápolására fordíthat. Csak ennyi a megkötésünk. A zsűri neves szakácsokból és a Magyar Gasztronómia Szövetség prominens vezetőiből kerül ki.

koncert

Népszerű zenekarok koncertjei immár két színpadon is zajlanak

- Igazi családi rendezvénynek is nevezhetjük a Zsindelyes Fesztivált. Melyik korosztálynak melyik programokat ajánlja inkább?
- Arcpoétikánk az, hogy a fesztiválunk mindenképpen családos rendezvény, ezért nem is nyúlik hajnalba a program sorozat. Célunk az, hogy a Zsindelyes Fesztiválra kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a maguknak megfelelő szórakozási formát. Tehát gondolunk a gyerekekre a népi játszóházzal, vidámparkkal és ajándékokkal kedveskedünk már a részükre rögtön a bejáratnál. A felnőtteknek szóló program kavalkád pedig önmagáért beszél.

 4. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztiválon

A fesztiválon a gasztronómiáé a főszerep

- Mennyire ismert, ill.népszerű a rendezvény az ország más tájain? Honnan érkezik az a több mint 10 ezer ember, akit várnak?
- Az még természetes, hogy főleg a megyénkben, tehát Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében és tágabb értelemben az Észak – Alföldi régióban népszerű a rendezvényünk, de már külföldről, Kárpátaljáról, Erdélyből is érkeztek a tavalyi évben hozzánk vendégek. Ebben az évben értük el, többek között az MCOnet segítségével is, hogy már országos reklámkampányt sikerül kiviteleznünk így nagyon bízunk benne, hogy az ország távolabbi tájáról, akár Dunántúlról is érkeznek hozzánk fesztivállátogatók.


MCOnet-Kovács Tünde