Nagy sikerrel játsszák A lovasíjászt

Nagy sikerrel játsszák A lovasíjászt
Több mint hétezren látták két hét alatt Kaszás Géza a saját lovasíjász-iskolát teremtő Kassai Lajosról forgatott dokumentumfilmjét. A Kassai-féle lovasíjászmódszer 2013 óta hungarikum. Kaszás Géza filmje a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Hungarikum Bizottság támogatásával készült.
A filmet - amely lehetséges történelmi alternatívaként mutatja be a hun-magyar rokonság elméletét - és készítőit a január 21-i premieren felállva ünnepelték, ezt követően pedig sok kisebb településen a közönség magától kezdte el a vetítés szervezését.

kassai lovasjszat
Kassai Lajos a Kurultájon

Kassai Lajos szerint "nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek". "Nem hallottam még olyat, hogy a mozi székről leesett volna valaki, a lóról viszont elég gyakori. Így legyen bármekkora is az érdeklődés, miután korunk embere számára a legnagyobb elrettentő erő a szívós, kitartó munka, a lovasíjászok száma a film hatására csekély mértékben fog csak gyarapodni. Mert ha mi emberek sokat is változtunk az elmúlt pár ezer évben, a lovak egy jottányit sem" - vélekedett.

MTI / MCOnet