A hungarikumok és a helyi értékek elismertetése mára mozgalommá bővült

A hungarikumok és a helyi értékek elismertetése mára mozgalommá bővült
A Földművelésügyi Minisztérium a magyar értékek megőrzése érdekében idén két pályázatot írt ki száztíz milliós nagyságrendben, mely immár a határon túli értékeinkre is kiterjedhet. A másik fő csapás a kihalófélben lévő mesterségek - mint a kékfestés vagy a szegedipapucs-készítés - megőrzése. A támogatott projekteket 2016. augusztus 31-ig kell megvalósítani.
V. Németh Zsolt, a hungarikumokért felelős államtitkár úgy véli, messze túlszárnyalták már az eredeti elképzelést, hiszen mára a hungarikumok és a helyi értékek elismertetése valódi mozgalommá bővült. Az államtitkár az ECHO tévé stúdiójában elmondta: az elmúlt esztendőkben már 700 milliós nagyságrendben írtak ki pályázatot, most a Kárpát-medence egészére kiterjesztik az értéktárat, vagyis akár az erdélyi Székelykapu is hungarikum lehet.


V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium hungarikumokért felelős államtitkára, és Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke az ECHO TV stúdiójában nyilatkozott

Ahogy arról már beszámoltunk, a gyógyfürdőzés is a hungarikumok sorába igyekszik - erről Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke beszélt az ECHO tévé kamerája előtt. A fürdőszövetség nemrégiben a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével kötött együttműködési megállapodást, mely szervezet a nemzeti értékek felkutatásában, menedzselésében tud segítséget nyújtani. Alelnöke, Prohászka Béla is a stúdió vendége volt. A  Venesz díjas mesterszakács kérdésre válaszolva kifejtette: a hungarikumok körébe hosszú út vezet - előbb a helyi értéktárakba kell felvetetni az adott magyar értéket. Leszögezte: a hungarikum cím brand és egyben minőségbiztosítás is, de a munkahelyteremtést is segíti a hungarikumok divatja.

ECHO TV/MCOnet