A hungarikum Magyar Védőnői Szolgálatot ünnepelték Tolna megyében

A hungarikum Magyar Védőnői Szolgálatot ünnepelték Tolna megyében
Konferenciát tartottak a szekszárdi Vármegyeházán a 100 éves védőnői szoltálatnak, amelyen Fehérvári Tamás Tolna megyei elnök is méltatta a védőnőket.

Fehérvári Tamás szerint 100 év tekintélyes időtartam, amely fémjelzi a védőnői szolgálat méltóságát és igazolja annak szükségességét, létjogosultságát. A közgyűlés elnöke büszkén emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Magyar Védőnői Szolgálat az országos szintű értékek csúcsára került, azaz hungarikum lett. A védőnők áldozatos tevékenysége olyan egyedülálló kincs, ami képes korszakokat átívelve elősegíteni, hogy a fiatal generációk egy egészséges társadalommá cseperedjenek – jelentette ki az elnök.



Fehérvári Tamás Tolna megyei elnök, hungarikum, Tolna megye, védőnő


Fehérvári Tamás Tolna megyei elnök is méltatta a védőnőket




A rendezvénynek az adott apropót, hogy a Magyar Védőnői Szolgálat 2015-ben ünnepli centenáriumi évét.  Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott az ünnepségen elmondta: Gyönyörű, nemes és felelősségteljes munka a védőnői szakma, melynek értékeit óvni kell . Ács Rezső, a megyeszékhely polgármestere megköszönte a védőnők áldozatos munkáját és a város együttműködéséről, támogatásáról biztosította őket. Elismerések átadására is sor került az önkormányzatok vezetőinek közreműködésével.



-csa-

Forrás: tolnamegye.hu