Fontos, hogy a fiatalok megismerjék az értékeket

Fontos, hogy a fiatalok megismerjék az értékeket
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az elmúlt években próbálták tartalommal megtölteni a hungarikum törvényt, ami rendkívüli próbatétel volt. A jelenlegi legfontosabb feladatként pedig az átörökítést nevezte meg.
"Az értéket úgy lehet értékesíteni, hogy átörökítjük" - hangsúlyozta, hozzátéve, "fontos, hogy ne csak megbecsülést kapjon az érték létrehozója, hanem pénzügyi elismerést is". A helyi értékek megbecsülését ugyanolyan fontosnak nevezte, mint a hungarikumokét, ezért megkülönböztetett figyelemben részesítik őket a helyi falunapokon, és esetleg helyi címerhasználatot is adnak.






Elmondása szerint azon is dolgoznak, hogy a nemzeti értéktárba is bekerült termékeknek biztosítsanak egyfajta reklámfelületet, amely társadalmi hirdetésnek felel meg, hiszen nincs minden érték mögött akkora tőke, hogy naponta megjelenő reklámért fizessenek. Legfontosabb feladatként a fiatalokat nevezte meg, mivel az általános iskolások nagyban érdeklődnek az értékek iránt, de ezt meg kell erősíteni. A III. Magyar Értékek Napjáról pedig elmondta: nem csak a figyelem felhívásra lesz alkalmas, hanem új értékek felfedezésére is.  





                                                       Magyar Rádió Gyermekkórusának előadása