Százhalombattán Summerfest folklórfesztivált tartanak

Százhalombattán Summerfest folklórfesztivált tartanak

Az ország teljes területéről várnak előadókat, táncosokat, énekeseket,2022. augusztus 12 és 21 között a 29. százhalombattai Summerfest folklórfesztiválra. A gyerekprogramokat a hungarikumokra építik.

Az összeművészeti fesztivált Summerfest Magyar Kincsestár néven, külföldi vendégek nélkül rendezik meg a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház szervezésében. A külföldi vendégek online követhetik az eseményeket.


nepmuveszet
Népművészeti kiállítások is lesznek a rendezvény ideje alatt
 
A programok között szerepel az Ásó, kapa, nagyharang - menyegző a Kárpát-medencében című táncszínházi előadás, amelyben a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes Független Színház mellett a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes, a jászberényi Jászság Népi Együttes, a Debreceni Népi Együttes, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes, az Angyalföldi Vadrózsa Néptáncegyüttes mintegy 200 felnőtt táncosa és közel 100 gyermek táncos lép színpadra.

A fesztiválon látható lesz a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház Mestermunka című táncszínházi előadása is, de fellép a Cimbaliband, a Kalyi Jag, és a Rézeleje zenekar. Emellett a programban szerepel az új utakat kereső Urban Verbunk Táncegyüttes néptáncra épülő látványszínháza.

Mindemellett látható lesz a Magyar Állami Népi Együttes, a Fitos Dezső Társulat, a Duna Művészegyüttes és a Szegedi Kortárs Balett egy-egy előadása.

A fesztivál díszvendége Kárpátalja lesz, ahonnan az idei évben is népzenészek, néptáncosok érkeznek a fesztiválra. A Petőfi évhez kapcsolódva a fesztiválon részt vesz a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháza is, a Helység kalapácsa előadással.

A családi és gyermek programok idén a hungarikumokra épülnek. A mindig furfangos, győztes Vitéz László és a Bahorka Társulat is várja a kicsiket.

A rendezvény ideje alatt Bajkó Bence fiatal népi iparművész maszatos selyemből készült viseletkiállítása és az Iharos Népművészeti Egyesület tárgyi kiállítása gazdagítja a programot.
 
Forrás: MTI
A képek illusztrációk