Gulyás: Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója

Gulyás: Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója
Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy világörökségi szakmai konferencián a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán.
Gulyás Gergely a Mailloth-kastélyban tartott beszédében utalt arra, Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke 2002 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, ezzel a címmel pedig a világ hivatalosan elismerte, hogy számára is nagy jelentősége van a tokaji borvidék és az itt élő borászközösség örökségének. Szavai szerint a tokaji márkanévvel sokan kötötték össze és kötik össze jelenleg is Magyarországot, vagyis a bor határozta meg ennek a térségnek a jövőjét. Emlékeztetett, a szocializmus bukását követően az első Orbán-kormány igyekezett méltó helyére visszahelyezni a tokaji bort; ezt a fontos kísérletet követi most a kiteljesedés időszaka, amikor egy komplex fejlesztési program az előrelépés lehetőségét biztosítja a régió és a térség számára hazai és nemzetközi viszonylatban.

Gulyás: Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója

A világörökségi cím mutatja, hogy az egész táj megújulása szükséges, és most az épített örökség megújulásával ennek jeleit látjuk - hangoztatta Gulyás Gergely. Megjegyezte, a tokaji borrégió a szőlők állapotától és műveltségétől a birtokszerkezet megváltozásán át az utak és üzemek fejlesztéséig olyan átalakuláson megy keresztül, amely mindenképpen üdvözlendő. Demeter Ervin kormánymegbízott a megyei kormányhivatal által szervezett eseményen felidézte, tizennyolc évvel ezelőtt az UNESCO Tállyán tartott konferenciáján nyilvánította a tokaji borvidéket a világörökség részévé. Demeter Ervin szerint éppen a borvidék erősségét hivatott bemutatni az a kiállítás is, amelyet a 2019-es év legjobb Tokaj-hegyaljai épületek terveiből és megvalósított fejlesztéseiből készítettek. Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a világörökségi területen jelenleg négy nagy beruházás zajlik, ezek között a központi világörökségi helyszínek fejlesztése, gasztronómiai és látogatóközpont, illetve élménypontok kialakítása, és Bodrogkeresztúr központjának turisztikai rehabilitációja szerepel.

MTI/T.D.