Bemutatták a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt

Bemutatták a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt
A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a nemzeti hagyomány megőrzésére, amely egyet jelent a nemzet múltjából fakadó büszkeséggel, a jelen méltóságának a megtartásával - hangsúlyozta Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár a kiadványt bemutatóján.
Az államtitkár hozzátette: a kiadvány összefoglalja és közzéteszi azokat a legfontosabb paramétereket, amelyek mentén az ország vezetése a hagyományőrzés eredményességét elképzelni tudja, s annak megvalósítására garanciát vállal - fűzte hozzá. A kiadvány kitér a Csoóri Sándor programra, amelynek keretein belül a kormány 5 milliárd forintból 1960 programhoz nyújtott segítséget a Kárpát-medencében - ismertette Fekete Péter, majd felhívta a figyelmet a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és fenntartására létrehozott Hagyományok Háza központra a Budai Vigadóban.  

Bemutatták a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt


A kötet bemutatja többek között a Magyar Állami Együttest, a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsort, a Muzsikáló Magyarország programot, az országos hagyományőrző rendezvényeket, valamint a táncházmódszert, továbbá kitér a népi hagyományokhoz kapcsolódó hungarikumokra is. Pál István Szalonna népzenész kiemelte, hogy az elmúlt esztendőkben a hagyományos kultúrára sokkal több támogatás jut, a Táncháztalálkozóról pedig elmondta, hogy a világ legkülnbözőbb részeiről vonzza a táncház-mozgalom szerelmeseit.