A MNV eladja a Hollóházi Porcelángyár Kft.-t

A MNV eladja a Hollóházi Porcelángyár Kft.-t
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eladásra hirdette meg a hungarikumok gyűjteményébe sorolt 240 éves múltra visszatekintő hollóházi porcelángyárat.
A vagyonkezelő tájékoztatása szerint a gyártáshoz szükséges ingatlanokat bérleti szerződés útján használja a cég. A Hollóháza védjegy a magyar állam tulajdonát képezi, amelynek használatára a Porcelángyár határozott időre szóló használati szerződéssel rendelkezik. A hirdetmény alapján a 30 millió forint jegyzett tőkéjű Hollóházi Porcelángyár Kft. 100 százalékos üzletrészeinek kikiáltási ára 175 millió forint. A licitálóknak 2020. január 10-ig 43,75 millió forintos árverési biztosítékot kell utalniuk az MNV Zrt.-nek, ezt követően tehetnek ajánlatot, amit 400 ezer forintonként emelhetnek. Licitálni január 14-16. között lehet.


A MNV eladja a Hollóházi Porcelángyár Kft.-t

A napi.hu felidézte, hogy az állami tulajdonú Hollóházi Porcelángyár Kft.-t 2013-ban alapították - 5 millió forint jegyzett tőkével és 70 milliós tőketartalékkal -, azért hogy nyereségessé tegyék a hollóházi porcelángyárat. A korábbi gyártó céget, a többségi állami tulajdonú Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt.-t felszámolták. A HPM eszközeit, készleteit és dolgozóinak egy részét előbb a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. vette át, majd az bérbe adta a gyártáshoz szükséges ingatlanokat és eszközöket a 2013 végén létrehozott, Hollóházi Porcelángyár Kft.-nek. A Hollóházi Hungaricum Nonprofit Kft. hivatalosan 2012 márciusában a HPM felszámolási eljárásában kiírt pályázaton vette meg egyedüli ajánlattevőként, 239 millió forintért a porcelánmanufaktúra teljes eszközállományát - derül ki a cégek éves beszámolóiból.