A Békés megyében elindított Menzaminta = Mintamenza program sikerének záloga a népegészségügyi és a gasztronómiai szakemberek közös munkája. A közétkeztetést megújító kezdeményezés országos kiterjesztése kapcsán tartottak programindító konferenciát kedden, Budapesten.
Dr. Paller Judit országos tiszti főorvos is felszólalt a konferencián:
"Ami miatt összegyűltünk ma, az egy országos kiterjesztésre érdemes program, a MENZA MINTA=MINTAMENZA" - kezdte előadását Dr.Paller Judit. A program véleménye szerint már bizonyított. Bizonyított atekintetben, hogy vannak már Békés megyén belül és kívül is olyan települések, ahol a polgármesterek elkötelezettsége mellett azok a közétkeztető cégek alkalmazzák a programot, amelyek a gyerekeink egészséges étkeztetése kapcsán jelentős szerephez jutnak.
Prohászka Béla -Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöki tanácsadója, Venesz díjas mesterszakács
Az ÁNTSZ szerint lényeges az, hogy ezt a programot mindenki a sajátjának tekintse és képviselje, hiszen képviselet nélkül nincs a programnak megvalósítási lehetősége a megyékben. A kezdeményezés sikerének záloga a népegészségügyi és a gasztronómiai szakemberek közös munkája.
A jelenleg érvényben lévő előírások szerint a közétkeztetésben – különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekre – az élettani szükségleteknek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani. Ezt a célt szolgálja az országos tisztifőorvos elmúlt évben kiadott táplálkozás-egészségügyi ajánlása.
Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja
Virág Rudolf, területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár
Oravecz Márton, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke
Dr. Mucsi Gyula tisztifőorvos (ÁNTSZ Békés Megyei Intézete)