Dr. Kovács József: A közétkeztetés népegészségügyi szempontból is fontos

Dr. Kovács József, a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke "A közétkeztetés szerepe népegészségügyi szempontból" címmel tartott előadást Felcsúton,  és a helyi termékek előnyeit is ecsetelte prezentációjában.

Dr. Kovács József, a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke



"Egy nemzet egészségi állapotát nem csak a gazdaság fejlettsége határozza meg, hanem az egészségi állapot is visszahat a gazdaságra"  - mondta az Országos Mintamenza Program Közép-Dunántúli programindító konferenciáján  a Pándy Kálmán Kórház főigazgató főorvosa, ezért véleménye szerint kiemelt cél a lakosság egészségi állapotának javítása, és a prevenció.

Gyulahús Kft

A Gyulahús Kft-nél nemrégiben előállított új, energia-, zsír- és sószegény termékeket minél előbb szeretnék bevezetni a közétkeztetésbe




A szakpolitikus szemléletes ábrák segítségével mutatta be a lakosság egészségi állapotát, fontosabb statisztikákat, tanulmányi eredményeket.  Arra is kitért, hogy a rendszeres testmozgás az egészségmegőrzés alapja. E tekintetben is komoly lépések történtek ebben a kormányzati ciklusban, utalva itt például a mindennapos testnevelés órákra.

 

Dr. Kovács József

Dr. Kovács József, a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke is beszédet mondott Felcsúton



"A közétkeztetés társadalmi, közös szükséglet, amely népegészségügyi szempontból is fontos" - folytatta gondolatmenetét dr. Kovács József Parlamenti képviselő, kiemelve, hogy a Mintamenza program a közétkeztetés minden területén rendkívül fontos.  Megemlítette a Gyulahús Kft-nél nemrégiben előállított új, energia-, zsír- és sószegény termékeket, amelyeket a tervek szerint minél előbb szeretnék bevezetni a közétkeztetésbe.

MCOnet