Júliusban Rozé Rizling Jazz Napok Veszprémben

Júliusban Rozé Rizling Jazz Napok Veszprémben
Harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket a 9. Rozé Rizling Jazz Napokon július 5. és 14. között Veszprémben.
Mészáros Zoltán, a rendezvénysorozat ügyvezető igazgatója közölte: a Veszprémfest kísérőrendezvényeként megvalósuló rendezvénysorozat ingyenesen látogatható. A közönség hazai fellépőket hallhat majd, közöttük számos helyi és környékbeli előadót, többek között a Szűcs Gabi Stereo Swinget, Lilienn & Kónyai Tibor Quartetett, valamint Király Martina és a The Bluesberry Band ad koncertet. A fesztivál zárónapján a Swing-swing, a SoLaTi Music és Malek Andrea koncertezik.


Júliusban Rozé Rizling Jazz Napok Veszprémben


Mészáros Zoltán közölte: a szervezők célja, hogy a július 10. és 13. között zajló VeszprémFest nagyszínpadának elsősorban nemzetközi fellépőkre épülő és belépőjegyes koncertjei mellett egy ingyenes, mindenki számára elérhető rendezvény is várja a közönséget. Zsandár Tamás, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a balatoni borrégió pincészeteinek borait lehet majd megkóstolni az Óváros téren. A borászatok mellett teret kapnak a helybéli őstermelők készítményei és kézműves ételek is - fűzte hozzá.