A Mintamenza Program minden évben meg kíván jelenni a Magyar Értékek Napján

A Magyar Értékek Napján, 2013. szeptember 14-én a Mintamenza csapat két tagja, Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal Népegészségügyi szakigazgatási szervének helyettes megyei tisztifőorvosa, valamint Dr. Mucsi Gyula, Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tiszti főorvosa nyilatkozott a közétkeztetési reformprogram jelenlétéről a fesztiválon.

 

Interjú Dr. Sárosi Tamással, a Békés megyei kormányhivatal Népegészségügyi szakigazgatási szervének helyettes megyei tisztifőorvosával

 


A reményeink szerint hagyománnyá váló Magyar Értékek Napján minden évben szeretnénk visszatérni a Mintamenza Programmal, abban bízva, hogy ez a közétkeztetési reformprogram az országban minnél több településen meg tud jelenni - mondta Dr. Sárosi Tamás helyettes megyei tisztifőorvos, akitől azt is megtudtuk, hogy 190 főzőkonyha csatlakozott idáig a kezdeményezéshez, ami körülbelül 450-500 ezer fő ellátását jelenti.


 halpogácsa

Az egyik MIntamenza standon szálkamentes halkészítményket kóstoltattak az érdeklődőkkel




Dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos hozzátette: Nagy örömmel jelent itt meg a Mintamenza csapata, hiszen azt gondoljuk, hogy mindaz, amit a programon belül célul tűztünk ki magunk elé, az a magyar értékek sorába tartozik. A rendezvény a rossz időjárás ellenére sikeresnek mondható, hiszen minden megye képviseltette magát, a látogatók is szép számban jelentek meg, és a Mintamenza Program kapcsán is lehetőségünk van egyre több támogatót nyerni a program végrehajtásához.

 

Interjú Dr. Mucsi Gyulával, Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tiszti főorvosával

 

 

MCOnet