Pekingi partnerintézménnyel kötött szakképzési együttműködési megállapodást a BSZC

Pekingi partnerintézménnyel kötött szakképzési együttműködési megállapodást a BSZC
December 4-én, szerdán Pekingben, a Magyar Adventi Bálon írták alá a felek azt a szakképzési együttműködési megállapodást, mely, mint elhangzott, mindkét fél számára számos lehetőséget kínál a középfokú oktatás területén.
Pesti Máté, Magyarország pekingi nagykövete a rendezvényen úttörőnek nevezte a kezdeményezést, lévén eleddig ezen a területen ilyesfajta közös munkára nem volt példa a két ország között. A nagykövet emlékeztetett, hazánk és Kína között éppen hét évtizede áll fenn diplomáciai kapcsolat, és ennek apropóján számos gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási programot valósítottak meg 2019-ben.

Kiderült az is, hogy a Magyarország Pekingi Nagykövetsége és a Pekingi Magyar Kulturális Intézet által szervezett Magyar Adventi Bál az egész évben tartó évfordulós sorozat csúcspontja volt. Pesti Máté köszöntőjében kiemelte, hogy míg pár esztendővel ezelőtt csak egy helyen oktatták a magyar nyelvet
Kínában, addig idén immáron tizenhárom intézményben valósul meg ilyen irányú képzés a távol-keleti országban.

A szakképzési együttműködés részleteit Mucsi Balázs, a magyar partner, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója ismertette. "Egyelőre három területet, a turizmust, a gasztronómiát és az egészségügyet érinti a most köttetett, négy évre szóló megállapodás. Intézményünk egyik fő célkitűzése az oktatói és tanuló mobilitás ösztönzése, ehhez remek alapot adhat a megegyezés. Abban bízunk, hogy valós és élő kapcsolat alakul ki a két intézmény között, melyből oktatóink és diákjaink egyaránt sokat profitálhatnak" – fogalmazott a főigazgató. Elmondta, a BSZC komolyan érdeklődik a technológia, azon belül a robotika iránt, partnereiknek pedig a képzések módszertanában és az oktatás metodikájában tudnak jól hasznosítható tudást felmutatni.


Pekingi partnerintézménnyel kötött szakképzési együttműködési megállapodást a BSZC


Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének (MNHSZ) alelnöke elmondta, szervezetük magyar oldalról a gesztor, a partner felkutatásának szerepét vállalta fel. Hangsúlyozta, az MNHSZ alapvető feladatának tekinti a magyar nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését belföldön és külföldön egyaránt.

Az ember alkotta értékek bemutatását helyezzük a középpontba. Valljuk, hogy a világlátás, az hogy, egy távoli kontinensen betekinthetünk az oktatás folyamatába, ehhez elengedhetetlen. Hiszen megismervén az adott ország szemléletét, már könnyebben tudjuk mi is befogadhatóvá tenni hazánk értékeit. Nem mellesleg a tapasztalatszerzés mindig motiválja az érintetteket további célok elérésében – fogalmazott az alelnök, aki emlékeztetett, idén tavasszal a Pekingi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, dr. Buslig Szonja Andrea kezdeményezésére kezdődtek meg a tárgyalások a két fél között a magyar-kínai oktatási keretmegállapodás bővítésére.

A magyar fél, a békéscsabai BSZC októberben mutatkozott be Kínában és képzéseik, munkájuk színvonala olyannyira elnyerte a kínaiak tetszését, hogy Palkovics László, technológiai és innovációs miniszter november eleji, pekingi látogatásakor már arról számolhatott be, hogy a BSZC és a kínai partnerintézmény, a pekingi Jinsong szakképző iskola közelgő megállapodása további elemmel erősíti a két ország közötti oktatási kapcsolatokat.