Munkahelyteremtés prém-nyúl programmal Hajdú-Bihar megyében

A szövetkezeti tövény módosítása lehetőséget teremtett az önkormányzatok számára, hogy Hajdú-Bihar megyében is részt vehessenek a nyúl program keretén belül az aktív munkahelyteremtésben.

Tóth Attila, Hajdú-Bihar megyei alelnök, az országos prém-nyúl projekt vezetője és Mitók András, az Európai Munkavállalók Szociális Szövetkezetének elnöke 2013. március 14-én Debrecenben sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy mintegy 2700 nyúl kihelyezésével 300 új munkahelyet teremthetnek Hajdú-Bihar megyében.

Tóth Attila, Hajdú-Bihar megyei alelnök,

Tóth Attila, Hajdú-Bihar megyei alelnök, az országos prém-nyúl projekt vezetője



Összesen 30 település szeretne csatlakozni 2013-ban a nyúltenyésztő mintaprogramra. Az első ütemben két településen, Körösszakálon és Monostorpályiban kezdődhetett meg a munka, ahol már kihelyezték a nyulakat.



mintanyúl


Magas szintű nyúltenyésztési technológiát igényel a minőségi prém-nyúl tartása



Az Európai Munkavállalók Szociális Szövetkezet kamatmentes kölcsönnel támogatja meg az indulást: a termelők számára rendelkezésre bocsátja a prémnyulakat, tartásukhoz szükséges speciális ketreceket, és a szakmai ismereteket.

Mitók András,

Mitók András, az Európai Munkavállalók Szociális Szövetkezetének elnöke




Magas szintű nyúltenyésztési technológiát igényel a minőségi prém-nyúl tartása. Ezen nyulak értékét 75%-ban a prémje, 25%-ban pedig a húsa teszi ki.  A nyúltenyésztési program keretében átvett nyulak prémjei európai exporta kerülnek, az egészséges húsa pedig a Mintamenza programban kerülhet felhasználásra a közétkeztetésben.

Tóth Attila és Mitók András

Tóth Attila, Hajdú-Bihar megyei alelnök, az országos prém-nyúl projekt vezetője és Mitók András, az Európai Munkavállalók Szociális Szövetkezetének elnöke az egyik tenyésztőnél



Tóth Attila, a megyei közgyűlés alelnöke szerint ez egy mintaértékű program, amit ha országos szintre emelnének, minimum tízezer embernek lehetne biztos megélhetést biztosítani. A program országossá terjesztését a közmunkaprogram 2013-mas bővülése is segítheti.

Prohászka Béla,

Prohászka Béla, a Mintamenza Program országos projektvezetője, Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének szakmai elnöke


Az országos nyúltartás magas szintű képzésébe a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége (MNHSZ) is bekapcsolódik. A szövetség szakmai vezetője az a Prohászka Béla, aki a Mintamenza Programot országosan is elindította.  


MCOnet

Fotó: Matey István/MCOnet

 

Dehir - Prémnyulak jelenthetik a megélhetést több megyei családnak