A 2013-as Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé beharangozó tájákoztatója Budapesten

A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét 13. alkalommal rendezik meg Békéscsabán, a "Sör Fővárosában". Erről tartottak 2013.május 30-án sajtótájékoztatót Budapesten, a Stefánia Palotában.

Mint kiderült, a rendezvény egyik célja a kulturált sörfogyasztás népszerűsítése, a megfelelő minőségű sörök ismeretének terjesztése. "A csülök pedig méltó párja a sörnek. Aki ellátogat a rendezvényre, megtapasztalhatja, hogy hányféle módon lehet és érdemes elkészíteni" - tette hozzá Bora Imre. Kiemelte: a fesztivál rangját jelzi, hogy évek óta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az esemény fővédnöke.

Bora Imre, a Csabai sörfesztivál és csülökparádé főszervezője 


Bora Imre hozzátette: 2013. június 13-16. között olyan könnyűzenei programok lesznek, amely minden korosztály igényét kielégíti, de a Honvédelem is részt vesz a programkavalkádban. A főszervező elmondta azt is, hogy idén a békéscsabai Jókai Színház is csatlakozott a fesztiválhoz, a kultúrát elsősorban ők fogják képviselni, új színfoltot hozva a "koncertes fesztiválvilágba".

A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé

2013.május 30-án sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Stefánia Palotában


A vasárnapi napon kerül megrendezésre a Csülökpörköltfőző verseny, amelyet Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár fog megnyitni. Több mint 100 csapatot várnak idén, többen külföldről is jelezték részvételüket. A fesztivál teljes ideje alatt több mint 100 féle csapolt sör lesz kóstolható, köztük 10 hazai kézműves sörfőzde termékei. Nem csak az országban, de talán még a világon sem volt olyan sörfesztivál, ahol ennyi fajta csapolt sört ismerhetnek meg egyszerre, egy helyen a látogatók - véli a főszervező.

 

Bora Imre, a Csabai sörfesztivál és csülökparádé főszervezője

Bora Imre, a Csabai sörfesztivál és csülökparádé főszervezője mutatta be a rendezvényt



A Kárpát Medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár is megemlítésre került a sajtótájékoztatón, amely méltón hozzájárul ahhoz, hogy a határon belüli és kívüli kiállítók piacot szerezzenek portékájuknak, amelyekből később nemzeti érték, illetve hungarikum válhat. A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési miniszter.

 

MCOnet